Bizonyára sokan olvastak az elmúlt évek nagy államcsődjeiről. Magyarország például már 7-szer volt fizetésképtelen, legutóbb 2009-ben fenyegetett ez a veszély. Tudjuk, hogy államcsőd bekövetkeztekor az ország nem tudja fizetni a nyugdíjakat, a közszolgákat, nem képes hiteleit törleszteni. Ekkor makroszinten "csupán" annyi történik, hogy a nemzeti fizetőeszköz hiperinflálódik, a hitelezők (állampapír részvényesek) pedig nem tehetnek mást, mint bíznak abban, hogy idővel a gazdaság talpraáll, és átütemezik követeléseiket - időben és összegben egyaránt. Argentínában 2001-ben következett be államcsőd, amit pár évre rá mindenki "elfelejtett". Kénytelen felejtés ez: mindenkinek érdekévé válik elfeledkezni arról, hogy az adós volt rossz adós is. Piac ez, ahová érdemes befektetni. Ráadásul igazán mélyről lehet csak nagyot fejlődni, ezért akár "meg is érheti" bizonyos időközönként csődbe menni.
(Miért jók a mélypontok? Gondoljunk csak bele a következőbe. Tegyük fel, hogy az ország kormányai 10-12 éven keresztül rossz gazdaságpolitikát folytattak: nem ruháztak be, de az esetleges államháztartási többletet elherdálták 15. havi nyugdíjakra, nem ösztönözték a külföldi működő tőke megjelenését adókedvezményekkel, stb. - egyszóval felélte a közeljövőt. Következménye középtávon: GDP csökkenése, munkanélküliség növekedése, infláció gyorsulása a világpiaci események hatására, amit a belföldi fogyasztás visszafogása nem képes kompenzálni, adósság növekedése. Ez azt eredményezi, hogy a termelés jelentősen visszaesik, (jóval) kevesebb munkaerő állomány szükséges, és - ahogy azt tapasztalhattuk is - a reálbérek jelentős mértékben is csökkenhetnek. Extrém esetben akár több 10%-kal is. Ez pedig megfelelő állami beavatkozással (pl. adókedvezmények) rendkívül vonzó piacot jelenthet a külföldi befektetők számára, hiszen igen olcsó munkaerőt használhatnak ki. Idetelepül ismét néhány multinacionáliis vállalat, majd idővel egyre több külföldi középvállalat is nyithat hazai divíziót. Ennek hatására az adóbevételek nőnek, a foglalkoztatottság nő, a fogyasztás nő, javítva a gazdasági mutatók jellemzőit. Azt mondhatjuk, hogy érdekes módon éppen a súlyos recesszióból lehet tehát leggyorsabban talpraállni, de ez is csak akkor igaz, ha az állam az általánosnak tekinthető és elfogadható politikai meggyőződést vallja (vagyis nem diktatúra), illetve nem világválságról van szó.)
Most Görögországban fenyeget államcsőd, ami csupán technikailag nem vált még valóra, de már alig van olyan, aki ne hinné, hogy bekövetkezik. Sőt, azt is olvashattuk, hogy ha az államcsődöt bejelentik, akkor a görög állampapírok jelentős részét 30 éves lejáratúvá ütemezik át, és minden hitelező kénytelen 21%-os értékcsökkentést elviselni, különben az ország egyszerűen nem vásárolja vissza állampapírját. Hogy utána mi lesz? Mindenki reménykedik abban, hogy mihamarabb elfelejtik (mert közös érdek), hogy a görögök "rossz adósok".
És ha már itt tartunk: rossz adósok. Ezt a kifejezést használják a bankok a magánszemélyekkel szemben is, egyre gyakrabban. Nem fizetjük a hitelünket 90 napon át legalább a minimálbér összegére rúgóan, akkor bekerülünk a KHR-be, megkapjuk a "rossz adós" bélyeget. Tegyük fel, hogy egyáltalán nem tudjuk a banktól felvett hitelt visszatörleszteni: beindul a végrehajtási eljárás, elvesznek ingóságot és ingatlant (ha lehet), és letiltanak a fizetésből. Tegyük fel, hogy ez is kevés ahhoz, hogy a tartozás rendeződjön, vagy nincs jövedelmünk. Amennyiben a hitelező legalább 4 évenként értesít minket tartozásunkról, akkor a követelés nem évül el, behajtható bírósági úton akár 20 év múlva is. Erre sokan azt javasolják, vezessük meg a magáncsőd intézményét. Biztosan megoldás ez? Vajon a tartozók milyen mértékben élnének vissza ennek intézményével? Mit és hogyan ajánlana a tartozó a hitelezőjének?
Az a megközelítés is érthető, hogy egy "rossz" hitel miatt esetleg minden vagyon, és ezzel egzisztencia, munkahely elvesztése és családi kapcsolatok megromlása katasztrofális következményekkel bírhat. Az is igaz ugyanakkor, hogy a magáncsőd intézménye mögé bújva vagyonkimentést követően kikerülhető lenne az adósság visszafizetése. Nem biztos, hogy az a jó megoldás, amit az államcsődben lévő gazdaság autokratikus módszerekkel megtehet. Miért nem tartjuk képesnek a magánszemélyeket is arra, hogy megállapodást kössenek a hitelezővel, megszüntetve ezzel a tartozást? Nem egyes esetekről van szó, és nem is arról, hogy sok tartozó csakazértsem tárgyal a bankkal. Hanem arról, hogy a két eljárás között létezhet aranyközépút is.
